Életmód WIZZAIR

Published on július 12th, 2015 | by noiuzletihalo

0

Ezek a jogok illetik meg, ha a reptéren rekedt

Tudja mi a teendő, ha törölik a járatát, ha nem engedik fel a repülőre, vagy ha késik a gépe? És hogy fapados járatok esetén is megilleti-e ugyanaz a fogyasztói jogvédelem, mint a charter vagy a „normál” gépek utasait? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptunk választ a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) munkatársaitól – írta a divany.hu

Sokszor nehéz különbséget tenni a járattörlés és a járat késése között. Járattörlésről akkor beszélhetünk, ha a járat nem közlekedik, pedig érkezett járatfoglalás a légitársasághoz. Akkor is törlésről van szó, ha a járat új járatszámot kapott, erre azért érdemes odafigyelni.

Ha viszont a reptéren derül ki, hogy másnap hajnalra tolódott a járat felszállása, akkor bizony már csak késés miatt lehet felelősségre vonni a céget, amelyik a gépet üzemelteti. Jó, ha tudja, hogy minden légitársaságot törvény kötelezi, hogy tájékoztatást adjon arról, hogy hol tehet panaszt tenni, illetve, hogy milyen jogok illetik meg az utasokat.

Ezekre számíthat járattörlés esetén: a légitársaság köteles kártérítést fizetni (a jegy vételárát egy héten belül vissza kell adnia), esetenként számíthat arra, hogy vissza is szállítják a kiindulópontra vagy kétféle díjmentes járatfoglalást kell biztosítania a cégnek. A két opció közül, az utas dönti el, hogy melyiket szeretné igénybe venni.

Azt sem árt tudni, hogy nincs pénzbeli visszatérítés, ha 14 nappal a járat indulása előtt tájékoztatták a törlésről, vagy az eredeti időpontokhoz közeli időpontokra átirányították, illetve ha a légitársaság bizonyítani tudja, hogy a járat törlését rendkívüli körülmények indokolták.

Járatkésés

Már két órás várakozásnál segítséget kell nyújtania a légitársaságnak. Segítségnyújtás lehet: étkezés, frissítő ital, szállodai elhelyezés, illetve a reptérről való transzfer, két telefonhívás lebonyolítása és email üzenetek elküldése. Ha azonban öt óránál többet késik a járat, dönthet úgy, hogy mégsem utazik/nem ezzel a légitársasággal utazik, és ilyenkor kérheti a jegye árának visszatérítésé.

Visszautasított beszállás

A visszautasított beszállás annyit tesz, hogy nem engedik felszállni a gépre. Ez is elég jó buli, ilyenkor 125-600 euró (39000-189000 forint) közötti kártérítésre számíthat, a repülőút hosszától és az átirányítás miatti késedelem mértékétől függően. Természetesen csak az jogosult a kártérítésre, akitől önnön hibáján kívül tagadják meg a beszállást, illetve minden ésszerű ok, mint például: egészségügyi okok, személyét érintő biztonsági, vagy védelmi okok, vagy akár a nem megfelelő okmányok miatt.

Forrás: divany.hu

Tags: ,



Comments are closed.

Back to Top ↑