Belföld Ipar

Published on július 19th, 2015 | by noiuzletihalo

0

Glattfelder: az ipar dinamikus fejlesztésére van szükség

Az ipar hozzájárulását a bruttó hazai termékhez 30 százalékra szeretné emelni a kormány a jelenlegi mintegy 23 százalékról 2020-ra, ehhez az ipar dinamikus fejlesztésére van szükség a következő időszakban – mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Kaposváron.

Hozzátette: ennek érdekében fontos, hogy élénkítsék a beruházásokat különböző pályázati forrásokkal, de változtatni kell a szakképzésen is, mivel jelenleg kevés a megfelelő képzettséggel rendelkező munkaerő, ami gátja lehet az ipar fejlődésének.

A statisztikai adatokat idézve elmondta: az idén májusban jelentősen, 5,2 százalékkal bővült a termelés az iparban, és közel 3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak létszáma, összevetve a tavaly májusi adatokkal.

Ez az államtitkár szerint köszönhető a hatékonyság növelésének és a nemzetközi piaci környezet kedvező alakulásának, amelyet a magyar ipar nagyon jól ki tudott használni.

Glattfelder Béla a beruházásokat ösztönző pályázatokról szólva elmondta: két, a feldolgozóipar támogatását szolgáló pályázatot írtak ki a napokban. Az egyik 5 és 50 millió forint, a másik 50 és 500 millió forint közötti támogatás elérését teszi lehetővé.

A múlt csütörtökön kiírt kisebb összegű, összesen 20 milliárdos keretű pályázatra már hétfőn 21 milliárdos támogatás igényt nyújtottak be – ismertette. “Egész biztosnak tartom, hogy ezt a pályázati keretet nagyjából 40 milliárd forintra meg fogjuk emelni” – tette hozzá.

A másik, nagyobb összegű pályázatról szólva elmondta: a 65 milliárdos keretből mintegy 31 milliárdra érkezett be támogatási igény, tehát ott még van forrás. Elérhetőek lesznek olyan támogatások is, amelyek visszatérítendő támogatást nyújtanak a vállalkozásoknak, például az idegenforgalomban a szállodai kapacitások létesítéséhez – tette hozzá.

Ez utóbbi a Kaposvárhoz közeli Patca szabadidőparkjának is megfelelő lenne, ahol egy ökoszálloda építését tervezik – mondta Glattfelder Béla, aki pénteken ennek lehetőségéről is megbeszélést folytatott a tulajdonossal.

Az államtitkár e mellett Kaposváron a szélerőművekhez alkatrészeket készítő Lakics Gégyártó Kft.-nél, a Videoton Elektroplast Kft.-nél és a Kapos Atlas Gépgyár Kft.-nél tájékozódott a fejlesztési elképzelésekről.

Gelencsér Attila (Fidesz) Kaposvár országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy 2015 első félévében jelentősen – a megyei iparkamara adatai szerint 22 százalékkal – nőtt a beruházási kedv Somogyban.

Elmondta: Kaposváron és környékén az elmúlt négy évben 700 pályázó mintegy 41 milliárd forint beruházásra fordítható támogatást nyert el. Egy közelmúltban készült felmérésre hivatkozva közölte: a 6200 bejegyezett kaposvári vállalkozás fele jelezte, hogy fejleszteni szeretne, 30-40 százalékuk pedig létszámot is bővítene.

A politikus emlékeztetett arra, hogy míg 2014-ben Kaposváron 3500-3600 munkanélküli volt, mára ezerrel kevesebb a számuk. Hozzátette: “ha a jelenlegi létszámot sikerül megfelezni, akkor elmondhatjuk, hogy aki Kaposváron dolgozni akar, annak van munkahelye”.

Molnár Balázs, a Kapos Atlas Gépgyár Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón bemutatta cégét. A társaság mezőgazdasági és kommunális ipari gépekhez gyárt fémszerkezeteket, termékeiket 100 százalékig külföldön értékesítik. A 265 embert foglalkoztató cég az idén mintegy 4 milliárd forint árbevételt tervez, ami 35 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az ügyvezető ismertetése szerint jelenleg egy 2000 négyzetméteres csarnokot építenek. Az egymilliárd forint értékű beruházás elkészültével mintegy félszáz új munkahelyet teremtenek.

Kitért arra is, hogy részt vesznek a duális képzésben – 25-30 diák gyakorlati szakképzését biztosítják -, valamint a jövő évtől a gépészmérnökök oktatásában is részt vállalnak.

Forrás: MTI

Tags: ,



Comments are closed.

Back to Top ↑