Szabadidő Fotó: Illusztráció

Published on augusztus 13th, 2015 | by noiuzletihalo

0

Kerékpárút épül Budapesttől a Balatonig

A kormány 2011-ben fogadott el egy határozatot a kerékpáros turizmus fejlesztéséről. Ennek részeként épül meg 2020-ig egy 106 kilométeres bicikliút Budapest és Balatonakarattya között és 4,3 milliárd forintba kerül majd – adta közre az inforadio.hu.

Fotó: Illusztráció

“A teljes útvonalat két szakaszra bontotta fel a tervező, az egyik a Budapest Székesfehérvár, a másik pedig a Székesfehérvár és Balaton közötti szakasz. Mindkettőre három-három nyomvonalváltozatot tett le, ezek közül a szakmai grémium választott egyet – nyilatkozta Berencsi Miklós, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetője:

Budapest-Székesfehérvár esetében a Budapest-Törökbálint-Etyek-Tordas-Nadap-Székesfehérvár településeket érintő változatot választották, a Székesfehérvár és Balaton közötti szakaszon pedig Székesfehérvártól elindulva a 7-es főút mentén a Balaton csücskéhez, illetve déli partjához tartozó nyomvonalat, azzal, hogy itt vizsgálni kell egy esetleges Balatonfőkajár térségében egy bekötési pontot.”

Forrás: inforadio.hu

Tags:



Comments are closed.

Back to Top ↑