Életmód cukor

Published on július 17th, 2015 | by noiuzletihalo

0

Szeret nassolni? A gyümölcscukor tehet róla

Tudjuk, hogy egyes ételek utáni sóvárgásnak rengeteg oka lehet, és az sem újdonság, hogy az inzulin elnyomja az éhségérzetet. A szakértők szerint azonban mindez összefügghet azzal az újabb felfedezéssel, miszerint az italunkban lévő cukor fajtája dönti el, hogy mennyire kívánjuk meg a kalóriadús nassolnivalókat- írta a divany.hu.

A kísérlet 24 résztvevője első nap 75 gramm fruktózzal, egy másik alkalommal pedig ugyanilyen mennyiségű glükózzal édesített italt fogyasztott. A kutatók ezután magas kalóriatartalmú ételekről (cukorka, pizza, sütemény, hamburger) készített képeket mutattak a résztvevőknek, akiknek egy skálán kellett értékelniük, mennyire éhesek, és azt, hogy mennyire szívesen ennének a képeken szereplő ételekből.

Az eredmények szerint a fruktóztartalmú üdítő fogyasztása után az alanyok nagyobb éhségérzetről és magasabb kalóriatartalmú ételek utáni sóvárgásról számoltak be, mint a glükózos ital fogyasztása után.

Másként viselkednek

A szembetűnő különbséget a kutatók azzal magyarázzák, hogy az egyes cukorfajták más-más módon lépnek kölcsönhatásba azokkal a hormonokkal, amelyek a jóllakottság érzését szabályozzák.

„A glükóztól eltérően a fruktóz nem stimulálja az inzulinhormont, amely a teltségérzet jeleit küldi az agynak” – nyilatkozta dr. Kathleen A. Page, a Dél-Kaliforniai Egyetem orvostudományi karának adjunktusa. A vizsgálatok alapján fruktózfogyasztás után lényegesen alacsonyabb a szervezetben az inzulinszint, mint glükózfogyasztás után, ami a tanulmány szerzői szerint segít megmagyarázni az ételteszten adott különböző válaszreakciókat.

A kutatók funkcionális MRI vizsgálatokkal azt is megállapították, hogy amikor a résztvevők fruktózfogyasztás után a magas kalóriatartalmú ételeket kívánták, akkor agyuk jutalmazó központjának aktivitása sokkal erősebb volt, mint a glükózfogyasztást követő ételteszt során.

Forrás: divany.hu

Tags: ,



Comments are closed.

Back to Top ↑