Életmód gyerekek 01

Published on június 14th, 2015 | by noiuzletihalo

0

Táborba megy a gyerek! – lépések, melyek segítenek a táborozásban

Vége az iskolának, indulhatnak a nyári táborok. Ha a kisiskolás először megy ott alvós táborba, akkor indulás előtt tedd meg ezt a hét lépést! – írta az nlcafe.hu

Címkézz fel mindent, és írj listát

De tényleg mindent, a tornacipőtől kezdve a zoknikon át mindenre vésd fel valahogy a gyerek nevét, hogy a gyermek megtalálja a saját holmiját. Ez után írj fel minden egyes tételt egy papírra, gyöngybetűkkel, hogy a gyerek el tudja majd olvasni, ezzel segítesz neki a hazajövetelkor korrekten összepakolni minden cuccát.

Beszélgess vele sokat a táborról

A felkészítés fontos, főleg, ha még nem járt abban a táborban. Nézegessetek képeket a helyről, tervezzétek el, miket tud ott majd csinálni pihenőidőben, olvassatok utána, hátha van fenn a neten mástól élménybeszámoló a táborról. Ha nem érzi teljesen ismeretlennek a terepet, nem lesz olyan mély víz számára a távollét.

Biztosítsd a gyereket, hogy az ottani felnőttek vigyáznak rá

Mondd el neki, hogy hogyan tud majd kapcsolatba lépni veled, derítsd ki előre, hány órakor tudtok majd beszélni naponta. Általában a kísérő pedagógusok telefonján keresztül tudnak a szülők kommunikálni a gyerekeikkel, ha nincs saját telefon a birtokukban.

Küldj neki levelet

Remek ötlet, hogy már az indulás előtt adj fel neki egy kedves levelet, amit megkap, amikor odaérnek. Segít neki, hogy a tábor első napjaiban ne érezzen olyan nagyon honvágyat, és ne akarjon sírva hazaszaladni két nap után.

És ne felejtsd el, hogy bármennyire izgulsz is a gyermekedért, a táborozás rendkívül jó hatással lesz rá, függetlenebbé, önállóbbá teszi, úgyhogy csak nyerhet vele, ha egy kicsit a saját lábán kell állnia pár napig.

Forrás: nlcafe.hu

Tags: ,



Comments are closed.

Back to Top ↑